A Close to You (Közel Önhöz) stratégia részeként a létesítmény kezdetben a tejtermékek és italok záróelemeinek, köztük a vadonatúj, palackhoz rögzített záróelemek gyártására fókuszál majd
2021. szeptember 24., Wiltz, Luxemburg – A kupakok és záróelemek gyártásával foglalkozó nemzetközi vállalat, a UNITED CAPS a mai napon bejelentette, hogy nagy sikerrel megnyitotta új gyárát az egyesült királyságbeli Rotherham területén, Dinnington városában. A megnyitón több neves vendég között a nagyméltóságú Alexander Stafford, Rother Valley parlamenti képviselője is részt vett.
„A dinningtoni gyárat a Close to You stratégiánk részeként hoztuk létre, amelynek keretében stratégiai fontosságú régiókban létesítünk gyártóüzemeket. Ennek célja, hogy közelebb kerüljünk az ügyfelekhez, ezáltal lerövidíthessük a szállítási időt, elősegíthessük a fenntarthatóságot, és az egyes regionális piacok számára releváns termékekre összpontosíthassunk – mondta Benoit Henckes, a vállalat vezérigazgatója. – A dinningtoni üzem már 2020 óra működik, azonban a világjárvány miatti korlátozások következtében eddig nem volt lehetőségünk hivatalos megnyitót tartani. Örömünkre szolgál, hogy Stafford úr is részt vesz az ünnepségen, hangsúlyozva az ilyen jellegű fejlesztések fontosságát az észak-angliai régió gazdasága számára.”
A UNITED CAPS Close to You stratégiája számos jelentős befektetés mozgatórugója volt az elmúlt öt évben: a UNITED CAPS 30%-kal növelte gyártóüzemeinek számát, a dinningtoni üzem mellett például a malajziai és a franciaországi üzemekkel is. Ugyanebben az időszakban a vállalat bruttó bevétele jelentős mértékben, 35%-kal nőtt. A megnövelt termelési kapacitásnak, a folyamatos innovációnak és a beépített növekedési potenciálnak köszönhetően a UNITED CAPS számára minden adott a további bővüléshez.
Alexander Stafford, Rother Valley parlamenti képviselője így nyilatkozott: „Ez csodálatos hír Rother Valley számára. A UNITED CAPS befektetése minőségi, jól fizetett munkahelyeket biztosít a régiónknak, és segít élénkíteni Dinnington gazdaságát. Az ilyen befektetések bizonyítják, hogy Dinnington végre a fellendülés útján jár, és jelzik a jövőnkbe vetett bizalmat is.”
Az eseményen a vendégek bejárták az 5000 négyzetméteres létesítményt, amely az üzleti igények növekedésével akár 20 000 négyzetméteresre is bővíthető. Emellett megtekintették az italok és tejtermékek záróelemeinek gyártási folyamatát, és megismerkedhettek a UNITED CAPS és az iparág további szereplőinek együttműködésében zajló projekttel, amely az EU előírásainak megfelelő szabványos, kupakhoz rögzített záróelem kifejlesztését célozza egy fenntartható stratégia részeként, amelynek célja a záróelemek épségének megőrzése, a hulladék mennyiségének csökkentése és az újrahasznosítás megkönnyítése. A gyár kialakítása lehetőséget ad további fenntarthatósági fejlesztésekre is, például a karton és a fa raklapok használatának csökkentésére.
„Az egyesült királyságbeli terjeszkedésünk válasz a termékeink iránti növekvő helyi keresletre – tette hozzá Henckes. – Rotherhamre az M1 autópálya melletti, központi elhelyezkedése és a régióban elérhető szakképzett munkaerő miatt esett a választásunk. Hálásak vagyunk a brit Nemzetközi Kereskedelmi Minisztérium támogatásáért. Ez az első üzemünk az Egyesült Királyságban.” Henckes megjegyezte, hogy a projekt a becslések szerint az első fázisban üzembe helyezett gépeket is beleértve 20 millió eurós befektetést jelentett, várhatóan 15%-kal fogja növelni a csoport forgalmát, és új munkahelyeket teremt a rotherhami régióban.
A UNITED CAPS termékeivel és szolgáltatásaival kapcsolatban további információt a www.unitedcaps.com webhelyen találhat.